2015. március 30., hétfő

Reggelek és esték

Jó reggelt, Szép napot és kellemes délutánt mindenkinek!
Három képet töltöttem ma fel nektek mégpedig azért mert egyrészt engedte az időm, hogy ilyen finomságokat csináljak, másod sorban pedig mert az egyik a tegnapi vacsorám a másik a reggelim.
Nekem nagyon fontos a reggeli, mert ha nem eszem reggel akkor egész nap úgy érzem mintha meg bírnék enni egy egész állatkertet. -azért állatkert mert épp mellette utaztam el a vonattal de hasonlatnak megteszi- Nagyon sok dietetikus mondja, hogy legyen a reggeli az egyik legnagyobb főétkezésünk. Én sokszor hallottam már azt a mondást miszerint; "Reggelizz úgy mint a király, ebédelj úgy mint a polgár, vacsorázz úgy mint a koldus."  Sokan mondják, hogy az a legjobb ha többször eszünk de keveset, hát ha én leülök reggelizni akkor nekem a tízórai is benne van már hiszen bőségesen eszem ilyenkor. Sajnos nem mindig tudok reggelizni és így kihúzódik az étkezés ebédig amikor meg már nem tudok ebédelni majd vacsoránál ebédelek.  Ez nem jó nem így kéne étkezni. Sajnos ebből a rendszerből nem kapunk sok pozitívat, gondolok itt az elhízásra, a magas vérnyomásra, és a rossz közérzetre. Szeretnék olyan reggeliket kitenni ide a blogra amelyek magas fehérjetartalmúak van szénhidrát is bennük( mivel inkább eszem reggel szénhidrátot mint este).  mégis laktatóak és finomak. 
Íme az első kép:
  • Kaliforniai paprika
  • tojás
  • uborka
  • hagyma
  • kis olívaolaj
  • kenyér
A paprika csumáját levágom majd a vastagabb széléből levágok egy cm-es karikát a serpenyőbe teszem a kis olajra és a közepébe teszem a tojást, megsózom borsozom, pici bazsalikomot teszek rá és hagyom párolni (vagyis a serpenyőre ráteszem a fedőt). Ez azért fontos mert hamarabb megfő a tojásunk úgy, hogy nem ég meg az alja és még folyós marad a közepe. Persze ha valaki nem szereti a folyós sárgáját akkor az nyugodtan sütheti tovább kis lángon. Én villanysütővel 7-en főztem.
Mellé felvágom a zöldségeket pár kis szelet egészségesebb kenyeret (rozs, teljes....stb.)
Végül együk meg jó tanácsként:)
A második kép a tegnapi vacsorám:
  • kenyér
  • pármai sonka
  • camembert
  • áfonya jam
  • kis vaj
Igen tudom azt mondtam, hogy estére ne nagyon együnk kenyeret de néha én is bűnbe esem és egy szelet kenyér csak nem árthat néha vacsorára. Saját magam készítettem a jamet amit imádok. Az egyik kedvenc gyümölcsöm az áfonya legyen az bármilyen formában. Nem nagy tudomány, hogy a camembert a sonka és a lekvár/jam jól passzol egymáshoz. Szendvicsnek pedig pont jó lesz. Megpirítottam a kenyeret megkentem vékonyan vajjal rá a sonka, sajt és egy pici jam. Már ehetjük is.
Bon Appetit....
És végül a reggeli turmix:
  • banán
  • vaníliás cukor
  • mogyorókrém
  • tej
  • fahéj
Csak egy kis reggeli desszert, mert miért ne lehetne reggel is egy kis finomságot magunkhoz venni.
Tehát egy banánt meghámoztam és beletördeltem egy műanyag edénybe majd hozzáadtam egy zacskó vanília cukrot, egy mokkás kanál fahéjat, egy mokkás kanál mogyorókrémet végül a tejet. Ez tetszés szerint önthető, én jobb szeretem ha hígabb.
Természetesen a banán önmagában is sok cukrot tartalmaz így nem muszáj bele tenni még cukrot de én így szeretem.
Ha még diétàsabban szeretnénk akkor javaslom kókusztejből vagy mandulatejből soyatejből vagy rizstejből, cukor hozzáadása nélkül. A turmixokat nagyon sok féle módon el lehet készíteni ezért is annyira izgalmasak.
Én botmixerrel összeturmixoltam és már fogyasztottam is.




Kedves egészségetekre és tapasztalatokat, recepteket szívesen fogadok....xoxo

2015. március 28., szombat

Az első fondantom

Sziasztok!
Mint ahogy ígértem elkészítettem a fondantot és most éppen a hűtőben pihen. A tapasztalatom az, hogy hihetetlenül egyszerű és nagy mennyiséget el lehet készíteni pár száz ft-bó. Én 2 zacskónyi porcukrot használtam fel, két kanál mézet, egy kanálnyi vajat, két kanál zselatint és  6 kanálnyi vizet ezt jól összegyúrtam és kész is. Van egy videó a youtubon ami lépésről-lépésre mutatja, hogy mit kell csinálni. Kell hozzá két műanyag edény az egyikben készítjük a másik pedig csak a porcukrot  tároljuk. Gőz fölött a zselatint vizet vajat és mézet elegyítjük majd a porcukor közepére öntjük. Addig kevergetjük, masszírozzuk, dolgozzuk a keverékünket,  amíg egy tésztára nem hasonlít. Készítettem képeket és ezt megpróbálom most nektek lépésről lépésre feltölteni.
Említettem, hogy most a hűtőben áll. Körülbelül 4-5 órát hagyom a hűtőben majd átgyúrom vajas kézzel, aztán megint átgyúrom és már dolgozhatok is vele. Színezni fogom majd feketére, sárgára és pirosra. Erről később fogok még írni.
Egyenlőre itt tartok később még jelentkezem....
Ti csináltatok már fondantot?

2015. március 26., csütörtök

Marcipán vs. Fondant

Az igazság az, hogy még életemben soha nem készítettem fondant-ot, de most tervezem. Mivel a tortámat szeretném bevonni valami szép ,sima felületű bevonóval ezért jött szóba a fondant és a marcipán. Ahogy nézegettem a marcipán lényegesen drágább mint ha elkészítenénk vagy készen vennénk fondant-ot. Találtam pár olyan oldalt ahol cukrászati eszközöket készítményeket lehet vásárolni, többek között a két bevonót is. Átlagosan 1 kg marcipán ára 2500 Ft és itt nem a marcipán tartalmú masszákra gondolok, hanem az igazi utánozhatatlan marcipánra.A marcipán egy cukrászati alapanyag, nagyon finomra zúzott mandulából és cukorból áll. A mandula alapanyag miatt nagyon exkluzív terméknek számít. Hazánkban tudtommal 16.-17. században jegyezték fel az első recepteket. A leghíresebb marcipán a Szamos ami egyben a legdrágább és az egyik legminőségibb is. 
 Míg 1 kg fondant ára 1500 Ft környékén mozog, ezért maradtam ennél a verziónál. De van jó hírem is, a fondant-ra egy nagyon jó barátomtól kaptam egy receptet és ezt fogom én is elkészíteni a piskótámmal együtt. Ha bevált a recept felteszem ide és ti is ki tudjátok próbálni:)
Pár gyönyörű képet mellékelek fondant figurákról és fondant-tal bevont tortákról, és marcipánokról:









Mit gondoltok, melyik marcipán és melyik fondant?
xoxo

2015. március 22., vasárnap

Olvasmányok

Nagyon sok ötletemet tv-ből, újságokból szerzem. Az  egyik kedvencem az a Nők Lapja Desszert c. negyedéves kiadvány ahol nagyon sok mindent megtudhatunk az édességekről és a sós ropogtatni valókról is.
Most például a fő téma a tészta.
Nekem nagy kihívás azt kitalálni, hogy hogyan is álljak neki egy torta megsütéséhez, mivel még eddig csak egyszer sütöttem. Isteni finom citromhabos mascarpone krémes vaníliás torta lett de persze a menete az nem úgy működött ahogy annak kellene. 
Tehát ebben a mellékletben megtalálható minden olyan tipp ami kell egy torta sütéséhez.
Elsőként a piskótákról ír, hogyan lehet elkészíteni, dúsítani, vajas vagy vizes legyen a piskóta, mitől lesz levegős vagy éppen, hogy hogyan is kell sütni azt a tésztát. Nagyon sokan félnek a tészta sütésétől....és bevallom én is féltem amíg el nem készítettem életem első piskótáját és kelt tésztáját. Apropó kelt tészta, az újságban csak erről a típusról 2 oldal szól. 
Akkor sem kell elkeseredni ha mindent jól csináltunk és mégsem sikerül mivel a gyúrásához is rutin kell. Sokszor hallottam már például édesanyámtól, hogy ő ha megfeszül sem tud csinálni piskóta tésztát, de hallottam már ezt fordítva is. Szerintem mind a kettőt ki kell próbálni és jó recepteket kell kreálni belőlük. Legyen az sós vagy édes vagy édesen sós:)

Az alap piskóta recept (felvert tészta):
  • tojás
  • kristálycukor
  • liszt
Az újság szerint 1 tojáshoz 2 dkg cukor és 2 dkg liszt szükséges. Természetesen ha növeljük a tojás mennyiségét arányosan nő vele a cukor és a liszt mennyisége is.
 Az a leggyakoribb elkészítése ha kettéválasztjuk a tojásokat, a sárgáját a cukor felével kihabosítjuk, a fehérjét pedig a cukor másik felével habbá verjük. A két habot óvatosan összekeverjük (ami ebben az esetben azt jelenti, hogy egy spatula segítségével nagy köröket rajzolunk a habba lassan, finom mozdulatokkal) , majd rászitáljuk a lisztet amivel szintén óvatosan elkeverjük. Azért szükséges az óvatosság mert ha megtörjük a habot akkor a laza szerkezete az a könnyedsége elveszik és nem fog feljönni a tészta sütésnél. 
A tésztát lehet ízesíteni sűríteni itt már csak a képzelet szabhat határt.

Később jelentkezem a kész piskótámmal és receptjével....xoxo

2015. március 7., szombat

A kezdés

Sziasztok!


Mindenkit sok szeretettel üdvözlök!

Nagyon régóta tervezem, hogy elkezdek egy blogot ami első sorban nekem egy hobbi másod sorban nektek segítség lehet (még nekem is az). :)
Azért gondoltam arra, hogy az interneten keresztül írnék adott esetben másoknak, vagy akár csak magamnak mert szeretném megosztani a tapasztalataimat és szeretnék segíteni azoknak akik csak most kezdenek barátkozni a konyhával.
Örülnék ha ez a blog nem csak arról szólna, hogy én miket tudok, hanem ha ti is írnátok nekem arról, hogy ti mit tudtok, hogy esetleg a ti rántottátok mitől lesz különlegesebb mint másoké.
Én 16 éves korom óta rendszeresen tevékenykedek a konyhában és napról-napra, hónapról-hónapra egyre jobban megszerettem azt. Természetesen én sem úgy születtem, hogy tudtam mi az a rántás vagy éppen a blansírozás de nem is az a lényeg, hogy házi tündérként tudjuk ezeket, viszont annál fontosabb, hogy mitől lehet a rántott hús mindig olyan finom ropogós és igen is mi is készíthetünk festői szépségű kreálmányokat a tányérokon, ha szeretnénk.
Eltelt bő 8 év és még mindig imádom a sütést-főzést, ezért el is kezdtem egy cukrász tanfolyamot idén, mivel a főiskolán is volt gasztro órám ezért nagyon jól tudom hasznosítani a tudásomat itt is.
Természetesen nagyon messze vagyok attól, hogy mindent jól csináljak és mindig minden jól sikerüljön, de nem is baj a legnagyobb kritikusaim a családom és nekik 98%-ban mindig ízlik az amit készítek és nekem egyenlőre ez az elsődleges. Nekem az otthon a konyha és én vagyok a Chef benne. Szeretném ha minden kezdő háziasszony vagy lány vagy csak ételimádó így érezné magát a konyhájában és sikerélménye lenne.


Nagyon sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek.