2015. augusztus 26., szerda

Csövörből vödörbe?

Tudom, hogy ez egy gasztro blog és tudom, hogy ez a téma nem tartozik a fakanál és a cukormázak világába de mégis úgy éreztem, hogy ezt a gondolatot megosztanám veletek. Már lassan két hónapja munkanélküli vagyok. Azt hittem, hogy hamar munkát találok mivel fiatal vagyok, strapabíró és gyorsan tanulok. De még mindig semmi. Itt ülök egy nagyon aranyos kis kávézóban aminek mar a neve is vonzó Napsütötte Sütöde, mintha egy kis toscanai sziget lenne a forgalmas utak mellett. Kellemes ide beülni és olvasni, írni vagy csak egy isteni croassant enni egy frissen főzött kávé mellett. Az igazság az, hogy most is azért ültem be ide, hogy kicsit kikapcsoljak a tv és az otthoni környezetből kiszakadva. A két hónap alatt megszámlálhatatlan helyre küldtem az önéletrajzomat, beregisztráltam fejvadászokhoz de nem igazán lett eredményes. Négy helyről igazoltak vissza. El is mentem az összes állásinterjúra és a megígért "a héten jelentkezünk ha sikerült, ha nem " mondatot követően nem csörgött a telefonom. Sajnos nekem kellett 2 hét után telefonálgatnom, hogy aktuális e még az állás és van e még esélyem. A válasz megdöbbentő volt : "1-2 héten belül kiderül, majd keressük". Elgondolkodtam, tényleg én vagyok a béna, vagy ez csak egy teszt? Lehet, hogy nincs 10 év tapasztalatom, de elvégeztem egy főiskolát és most felnőttképzésen  is részt veszek, hogy még képzettebb legyek. Van 4 éves tapasztalatom a vendéglátásban és nem véletlenül mondtam fel a volt munkahelyemen. Úgy éreztem többet kell magamtól elvárnom, így magasra tettem a mércét. De ahogy teltek a hetek úgy éreztem lejjebb és lejjebb kell vinnem azt a bizonyos lécet. És most megint egy vendéglátó egységhez megyek próbanapra. Az igazság az, hogy a két hónap alatt ugyan úgy jöttek számlák és ugyan úgy voltak kiadásaim, amit sajnos munka hiány mellett nem birok, muszáj voltam elfogadni ezt a munkaajánlatot. Nem rossz ajánlat szó sincs róla, de jobb szerettem volna egy irodai "intézz el mindent" munkát. Ahol nem a kiszolgálás a legfontosabb hanem te. Túl egoista lennék? Vagy nagyok az elvárásaim? 24 évesen  nem tudom megtalálni az álom munkám? Vagy azt gondoljak a munkáltatók, hogy a huszonévesek nem valók irodába?
Nektek van tapasztalatotok ezzel kapcsolatban? És ha igen, van szerintetek megoldás, kiút a sötét alaguútból?
Xoxo

2015. augusztus 24., hétfő

Pár tipp pár falathoz...

Sokszor jut eszembe a kérdés,  "Mit is egyek?"  Volt már olyan veletek, hogy benéztetek a hűtőbe és nem találtatok semmi értelmeset? Aztán visszacsuktátok és ismét kinyitottátok? De még mindig semmi ötlet?.... Hát igen velem elég sűrűn előfordul, de ilyenkor is vannak kis kibúvók.. Van pár alapanyag amit érdemes otthon tárolni. 
 Íme a mentőöv otthonra: 


  1. TÉSZTA ; több fajtát érdemes otthon tartani, én kifejezetten szeretem a teljes kiőrlésű tésztákat, mivel kicsit ropogósabb főzés után . Attól függően mit szeretnénk készíteni viszontláthatjuk a penne, spaghetti, tortellini, rigaton, ravioli stb. Az a jó a tésztákban, hogy rengeteg féle képpen lehet elkészíteni és percek alatt elkészül, szénhidrát így eltelít, viszont hamar éhesek is leszünk utána. Azért vigyázzunk ezzel a finomsággal mert a sokat eszünk belőle többet is kell edzeni...:)
  1. PORLEVESEK és tesói ;  tudom, tudom ez olyan mintha mirelit pizzat vinnek a Gian Marioba. De most komolyan, mindig mindenkinek kedve van a főzőcskézéshez? :) És néha tényleg jól jön az a kínai tészta leves, vagy sajszósz ami meglapul a fiókunk mélyén várva a nagy pillanatot. Ne féljünk megvenni, mert amikor nincs a hűtőben semmi és éhesek vagyunk, nagyon jól fog esni,
  1. TOJÁS ; imádom, nagyon sok mindenre felhasználható és laktató. Nagyon egészséges, a felhasználása tényleg olyan  mint egy festőnek a paletta, tükör tojás, rántotta, palacsinta, buggyantott tojás, lágy tojás, kaszinó tojás, tojáskrém....és még sorolhatnám. Ha 10 db van mindig a hűtőben akkor már csak a fantáziánk szabhat határt a serpenyőnknek. 



Már egy hete legalább itthon ülök, önéletrajzokat küldök és döntöm magamba a kávét mint amikor vizsgákra készültem a főiskolán. De most jöttem rá, hogy mennyi minden van itthon a hűtőn kívüli rekeszekben és fel tudom lendíteni az ebédeket. Itt van pár recept ami tényleg pofon egyszerű és finom.
Egy gyökérkenyér, házi fügelekvárral tökéletes reggeli.

paradicsom, cukkini, mango, paprika,saláta

a cukkinit kimagoztam felszeleteltem és palacsintatésztába forgattam, majd bő olajba kisütöttem

íme a saláta a friss cukkinivel

pörkölt(hagyma, pirospaprika, csirkemell, paradicsom, paprika) penne tésztával

tonhaltészta, gombával,bazsalikommal, szárított és friss paradicsommal.
Ez csak pár recept a tészta ételekhez, majd még hozok pár receptet a tojásos ételekhez is. Addig BUON APPETIT ahogy a filmben Julia Child mondaná....

XOXO 



2015. augusztus 10., hétfő

Jobb később mint soha....

Sziasztok!

Drága olvasók, virtuális barátok, és gasztro rajongók! 

Tudom, hogy nagyon régen írtam nektek de az az igazság, hogy eltunyultam az utóbbi időben, nincs munkám, sokat pihenek és rendkívül meleg van, ami arra buzdít, hogy meg se mozduljak....így hát nem csináltam mostanában jóformán semmit. De ma rávettem magamat arra, hogy beálljak a konyhába. Természetesen most is törekedtem az egészséges életmódra és azt is figyelembe vettem, hogy rendkívül meleg van és nem szeretnék még melegebbet csinálni a lakásba. 


                 " Az étel a kiegyensúlyozott étrend fontos része"
Fran Lebowitz



Régebben készítettem aszalt barackos waldorf salátát csirkemellel és ebben a nagy melegben nem is vágytam másra csak egy jó hűvös salátára. Nagy húsimádó vagyok így a cézár salátát preferálom, de pont ezért szeretem a waldorf salátát is, mivel ebbe szinte bármit tehetünk ízesítésként. Természetesen nagy kedvencemnek Jamie Oliver-nek igaza volt abban, hogy nincs meghatározva a "saláta" fogalma. Nincs leírva/kimondva szabályként, hogy egy saláta mitől saláta, mik a kötelező elemek és, hogy milyen öntet mehet csak rá. Én láttam már olyan receptet is ami semmi másból nem állt mint római saláta, kis olívaolaj, bors és só. Teljesen mindegy hogyan és milyen zöld köretet készítünk, a lényeg, hogy ízletes legyen, sokat fogyasszunk belőle és akár gyors is lehet az elkészítése. Na hát az én receptem pont ilyen. 

Aszalt szilvás waldorf saláta, csirkemellel:

Hozzávalók: 
  1. Zellerszár
  2. Dióbél
  3. Aszalt szilva
  4. Csirkemell
  5. Tejszín
  6. Majonéz
  7. Fehér bors
  8. Citrom
Elkészítése:

A tejszínt kevés majonézzel keverjük el (inkább maradjon meg a folyós állag). A zellerszárakat aprítsuk fel a levelek nélkül. A dióbelet daraboljuk fel de ne legyen por állagú.Az aszalt szilvákat vágjuk össze. Ha minden megvan keverjük össze egy nagy tálban és tegyük be az öntetet és a salátánkat a hűtőbe.Közben vágjuk darabokra a csirkemellet és pirítsuk meg egy serpenyőben, ha elkészültünk ezzel is keverjük össze a salátával majd öntsük rá az öntetet. Tegyük hűtőbe min. 30 percre és hidegen fogyasszuk.









Meglepő, hogy mennyire laktató és minden megtalálható benne. Fontos a tápanyag mértéke, a dió jó értékű olaja, a csirkemell és tejszín fehérje értéke és a gyümölcs, zöldség rost tartalma. Több arcú lehet ez a saláta, hisz az alap receptben alma van nem szilva (de készítettem már barackkal) lehet a dió helyett más magvakat tenni, plusz tehetünk hozzá chillit, vagy más ízesítést, fahéjat-almával. 
Egy kis visszatekintés a barackos waldorf salátára :
(házi kakukkfüves krokett a salátához)


Annyira belejöttem a mai főzőcskézésbe, hogy elkészítettem egy hagymakrémlevest is.
Rendkívül egyszerű módon, fokhagymát, hagymát dinszteltem, felöntöttem vízzel (húsleves híján) húsleves kockát tettem a vízbe, majd egy kis zellergumót, fűszereztem, ízesítettem összeforraltam, petrezselymet adtam hozzá, végül összepürésítettem természetesen a zeller nélkül. 
Miért tettem zellert a levesbe? Mert kapcsolódik a salátámhoz, vissza köszön az íze és mert nem szerettem volna kidobni, végül is ártani nem árt.

Tipp: A fokhagyma legegyszerűbb pucolási módja, ha a kés lapját ráfektetjük és rácsapunk. Rögtön szétnyomódik és levetkőzik.
Dinsztelés 
Forralás 
Karaván sajttal megszórva elfogyasztottam

Olyannyira belejöttem , hogy még egy teljesen egészséges palacsintát is elkészítettem ami nem áll másból mint 1 db tojás, 1 kanál csoki fehérje por, 1 db banán. Összepépesítettem és kisütöttem. Isteni finom volt és jó lezárása az ebédemnek. 

Kalóriaszámlálás:
 
Fogyasztás7953632101

Ha ti is kíváncsiak vagytok, miben mennyi kalória van akkor ezt az oldalt javaslom, nagyon nagy segítség és érdekes is lehet. 

http://www.xn--kalriaguru-ibb.hu/

Jó étvágyat a vacsihoz és ígérem nemsokára újra írok....
XOXO